Közélet

100 milliós a kár – nem tudni, mikor járhat újra a tavaly összetört Combino

Egy tanulóvezető vezette azt a Combino villamost, amely tavaly májusban súlyos balesetet szenvedett a Bécsi úti villamosvégállomáson. A 2028-as pályaszámú villamos későn fékezett; körülbelül 18 km-es óránkénti sebességgel rohant neki a baknak. A balesetben a tanulóvezető és az oktató könnyebb sérüléseket szenvedtek, a járművön utasok nem voltak. 

Fotó: Facebook
A baleset után a Bécsi útnál (Fotó: Facebook)

A BKV járműve azonban nem úszta meg ennyivel: a nagy erejű ütközés következtében a villamos kisiklott, vezetőfülkéje teljesen szétroncsolódott. Az már a baleset után röviddel kiderült, hogy a BKV megjavíttatja a sérült járművet, ahogyan az is, hogy a javítás nem lesz olcsó. Utánajártunk, hol tart a javítás, mikor járhat újra a balesetes Combino. 

A villamos műszaki állapotának vizsgálatát a balesetet követően szakembereink elvégezték és a jármű helyreállíttatásáról döntöttek. A helyreállítási munkát nagyobb részben erre megfelelő – referenciákkal alátámasztott – szakmai felkészültségű szerződéses partner bevonásával, kisebb részben saját szakembereink munkájával végezzük

– írta a BKV-Figyelő megkeresésére a BKV. 

Mint kiderült, a Combinóban keletkezett kár több mint 100 millió forint. (Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy a BKV 2006-2007-ben körülbelül 800 millió forintot fizetett a 40 új villamos darabjáért a Siemensnek.) Ekkora összeg esetében a javításra közbeszerzést kell kiírni, a BKV tájékoztatása szerint az eljárás már folyamatban van.

A 2028-as Combino a BKV telephelyén (Fotó: Facebook)
A 2028-as Combino a BKV telephelyén (Fotó: Facebook)

Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, mikor járhat majd újra a Nagykörúton a sérült Combino villamos.

A jármű javításának időtartama jelentősen függ attól is, hogy az egyes utángyártást igénylő járműelemek mennyi idő alatt állnak majd rendelkezésre, így a jármű ismételt forgalomba állításának időpontja a javítási szerződés megkötése után prognosztizálható csak

– közölte a BKV.

Az ügyben egyébként nem vontak felelősségre senkit; a baleset körülményeit és okát a rendőrség szakértő bevonásával megvizsgálta, szabálysértés hiányában a hatóság az eljárást villamoson tartózkodó két BKV-s dolgozóval – a tanulóvezetővel és az oktatóval – szemben megszüntette.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik