Közélet

“Megtermett patkány mosolyog rám” – megeszi a mocsok a KöKit

Bár erős a mezőny, valószínűleg a Kőbánya-Kispest metró-, busz- és vasútállomás nyerné meg azt a versenyt, amelynek során a legkoszosabb budapesti tömegközlekedési csomópontot keressük. Legalábbis a beérkező panaszok száma erre enged következtetni. 

Rozália eredetileg a MÁV-ot kereste meg panaszával, hiszen az elviselhetetlen mocskot a vasútállomáson tapasztalta. A vasúttársaság azonban átirányította őt a BKV-hez, mondván, a MÁV csak bérli a területet, a tulajdonos a BKV.

Olvasónk írt a BKV-nak is, de – mint azt a BKV-Figyelőnek jelezte – onnan egyelőre nem kapott választ. 

Gondoltam, alszom rá egyet, ne a tegnapi indulatból üljek a gép elé, de felháborodásom mit sem változott tegnap óta. Hónapokkal ezelőtt a következő levelet írtam – szintén nem “indulatból” – a MÁV-nak.

“Nagyon érdekelne bennünket – több ezer utastársammal egyetemben -, hogy mi a tervük a Kőbánya-Kispest vasútállomással. Ez csak annyiban tekinthető vasútállomásnak, hogy megállnak itt a vonatok, IC-k, talán nemzetközi járatok is, és sok-sok ezer ember innen indul munkába, innen tér meg otthonába.

Fotó: Wikipedia/Beroesz
Fotó: Wikipedia/Beroesz

Kosz, mocsok, szemét, életveszélyes lépcsőkön megközelíthető peron (bár még jóindulattal sem érdemli meg ezt a nevet – az ember nyakába folyik a koszos lé, még akkor is, ha egyébként nem is esik az eső), az akadálymentesítést szolgáló mozgólépcső hónapok óta nem működik, és embert még nem láttam dolgozni rajta.

Idős, mozgásukban korlátozott emberek, kisgyerekes, babakocsival közlekedő anyukák kínlódják le-fel magukat a már említett életveszélyes lépcsőkön, a nyakukba csorgó piszkos vizet kerülgetve.

A kérdésem tehát az: lesz-e valaha is európai és nem Balkán alatti állapot a Kőbánya-Kispest vasútállomáson – nem ismerve az ide vonatkozó statisztikai adatokat, de látva naponta a tömeget -, és mit javasolnak, hová forduljunk méltányolandó panaszunkkal?

Nem ártana a MÁV vezérigazgatójának errefelé is elnézni, akkor talán nem nyilatkozna olyan badarságot, hogy a MÁV személyszállítás megfelel az európai normáknak.”

A MÁV kedvesen eltanácsolt a BKV-hoz, mondván: ők csak “bérlik” a vasútállomást, a tulajdonos a BKV. Ugyanerre a levélre még választ sem kaptam a BKV-tól.

Nos, a helyzet változatlan! Azaz dehogy! Tegnap este a 4-5-ös vágány lépcsőnyílásából megtermett patkány mosolygott rám. Cseppet sem zavartatta magát, ő otthon volt ebben a környezetben, őt nem zavarja az sem, ha késik, ha kimarad a járat.

A KöKit ellepő kosszal legutóbb ebben a bejegyzésben foglalkoztunk

Ajánlott videó

Olvasói sztorik