Közélet

Ne lökd meg az ellenőrt, nem tudhatod, mi lesz a vége!

Ellenőrt nem lökdösünk, ez alap, de mi van, ha véletlenül érsz hozzá a BKK szorgos munkatársához? Katalin ráfaragott, balhé lett. A BKK-nak írt levelét a Facebookon tette közzé.

2015. augusztus 31-én 19.30-kor a 2-es metró Blaha Lujza téri megállójában, a mozgólépcsőre készültem felszállni. Az ott szolgálatot teljesítő (xxx – a Fecabookon közzétett levélben a szám nem szerepel – a szerk.) azonosítási számú ellenőr mellett elhaladva felmutattam bérletemet, miközben a mellettem siető utas véletlenül meglökött, emiatt a ruhákat tartalmazó sporttáskámmal megütöttem a fent említett úr lábát.

Fotó: Wikipedia
Fotó: Wikipedia

Ő mindezt igen hangos és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal konstatálta. Visszafordultam, hogy megtudakoljam sérülése fokát, de hátat fordítva távozásra szólított fel egy olyan helyre, melynek nevét a magyar helységnévtár nem tartalmazza, azonban a szlengszótár egy bizonyos emberi testrész igen vulgáris kifejezéseként említi.

Ekkor megkértem, hogy legyen kedves bemutatkozni, melyet ő első körben megtagadott sem hangerején, sem szavai minőségén nem változtatva. Kolléganőjéhez fordultam az úr kilétének kiderítése érdekében, aki ekkor már előrántotta az addig ingének felső zsebében tartott azonosítókártyáját, majd tovább cifrázva amúgy sem szegényes szókincsét közölte, hogy látleletet fog felvetetni.

Kérem szíveskedjenek a fent említett esetet kivizsgálni, amennyiben kollégájuk valóban komolyabb sérülést szenvedett, vállalom tettemet, továbbra is kiemelve annak véletlen voltát. Mindezek mellett megjegyzem, hogy munkatársuk viselkedése számomra felháborító és elfogadhatatlan.

Frissítés:

Csütörtöki levelében a BKK elismerte az incidenst. Az ellenőrt figyelmeztették, a társaság elnézést kér. 

A tegnapi nap folyamán a BKV-Figyelőn megjelent bejegyzéssel kapcsolatban azonnali vizsgálatot kezdeményezett szakterületünk.

Felvettük a kapcsolatot a Társaságunkkal szerződésben álló biztonsági céggel, a metróbejárati ellenőrzést végző vagyonőröket foglalkoztató PFM Kontroll Kft.-vel, ahol meghallgatták a 2015. augusztus 31-én, 19 óra 30 perckor, a Blaha Lujza téri metróállomáson szolgálatot teljesítő biztonsági őröket.

A vizsgálat során a férfi biztonsági őr elismerte, hogy vele történt meg a panaszban említett eset, ám szerinte a panaszos figyelmetlensége miatt ütődött a lábának a táska. Állítása szerint ez nem az első eset volt aznap, ezért túlreagálta a helyzetet, de már nagyon sajnálja a dolgot.

Kolléganője megerősítette elmondásait, és hozzátette, hogy az utas még bocsánatot is akart kérni tőle, de kollégája azt nem fogadta el, ehelyett indulatos megjegyzésekkel illette a hölgyet. Az érintett őr – a fentiek miatt – munkáltatói figyelmeztetésben részesült, két szolgálat alól felmentést kapott, és oktatáson kell részt vennie.

Társaságunk, a PFM Kontroll Kft. vezetése, valamint a vagyonőr nevében is a Tisztelt Utas elnézését kérjük az okozott kellemetlenségért!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik