Közélet

“Azt hittem, tényleg eltöri a nyakát” – így látta a szemtanú a Boráros téri balhét

Én láttam az egészet, ahogy kezdődött, így azt is, ahogy a közterületesek ráugrottak a fiúra. Szó sem volt provokálásról a fiú részéről, sokkal inkább menekülni szeretett volna

– ezt írta a BKV-Figyelő kérdésére az a szemtanú, aki végignézte, amint közterület-felügyelők letepernek egy bliccelőt a 4-6-os villamos Boráros téri megállójában.

Fruzsina az ellenkező irányba közlekedő, épp a megállóban álló villamoson utazott, amikor kitört a balhé. Még aznap levelet küldött a BKV-Figyelőnek; szerdán pedig kiderült, hogy ugyanarról az incidensről van szó, amelyről képek keringenek a Facebookon.

Azért írok, mert ma, azaz május 22. délután 16:45-kor a Boráros téren, a Buda felé tartó 4-6 os villamos megállójában arra lettem figyelmes, hogy a közterületesek bántalmaztak egy hátizsákos, lilás színű esőkabátban lévő, a villamosról leszálló fiatal középhosszú hajú fiút.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Azt láttam meg először a Corvin-negyed felé, azaz az ellenkező irányba tartó, a megállóban várakozó villamoson ülve,hogy a közterületesek két különböző ajtón szállnak le a túloldalon megállt villamosról és az egyik közterületes int a másik ajtón leszállt kollégájának.

Akkor vettem észre egy fiút, akit az utasított közterületes először a kabátjánál fogva rángatni kezdett, majd mikor az el akart menekülni, a nyakánál fogva úgy elkapta, hogy azt hittem, tényleg eltöri a nyakát vagy megfojtja. Annyira megdöbbentő és agresszív volt a jelenet, hogy a telefonom is elfelejtettem elővenni, hogy felvegyem.

A velem szemben ülő 65 éves édesanyám annyira felháborodott (sosem látott még hasonlót), hogy percekig nem tudott megnyugodni.

Több, mint 15 éve rendszeresen vásárolok bérletet a magam és utóbbi időben céges szinten a kolléganőm számára is, mégis ijesztő számomra az a tudat, hogy “rendszeres BKK-vásárlóként” ilyen is történhet velem.

Ijesztő és undorító volt ezt látni. Nonszensz, hogy egy közlekedési szolgáltatással foglalkozó társaság megbízásából dolgozó közterületes egy 350 forintos vonaljegy miatt így viselkedik. Éltem külföldön, soha hasonlót nem láttam – mi ezt mutogatjuk egy arra járó turistának? Elsüllyedek szégyenemben.

Nem tudom, mit lehet az ügyben tenni, de ha bárhol közlitek az írásom, akkor üzenem a fiúnak, hogy én is és az édesanyám is hajlandóak vagyunk tanúskodni menni, ha feljelentést tesz.

A Facebookon terjedő fotókon látható, hogy az egyik BKK-s jegyellenőr kezében tonfa van (a köznyelvben ezt gyakran nevezik gumibotnak, valójában a két eszköz nem ugyanaz), ez természetesen nem rendszeresített az ellenőrök kelléktárában. A hvg.hu megkeresésére a BKK azt írta, az ellenőr nem használta a tonfát,

csupán felvette a földről, amikor az utas támadásakor az egyik felügyelő elejtette.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Úgy tűnik, a közteresek viszont mást is használtak, többet is, mint kellett volna, emiatt felfüggesztették az ügyben érintett közterület-felügyelőket. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) honlapján olvasható közlemény szerint a bliccelő fiú

leszállt a villamosról és a megállót megkísérelte elhagyni. A közterület-felügyelők testi kényszert alkalmazva visszatartották a férfit, aki ellenállt a kényszerintézkedésnek, ezért vele szemben vegyi eszközt – könnygáz sprayt – használt munkatársunk.

A FÖRI belső vizsgálatot indított, amely azt állapította meg, hogy a fiatalemberrel szemben alkalmazott kényszerítő intézkedések

jogszerűsége, szakszerűsége, illetve arányossága megkérdőjelezhető, ezért a Rendészeti Igazgatóság a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál szakfelügyeleti ellenőrzés keretében kezdeményezte az intézkedés jogszerűségének, megalapozottságának felülvizsgálatát.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

A FÖRI közleményéből az is kiderül, hogy a dulakodás során a bliccelő fiú és az egyik közterület-felügyelő is megsérült, mindkettejüket mentő látta el.

Az ügy szakfelügyeleti kivizsgálására a FÖRI felkérte a BRFK-t. Mint írták, a rendészeti igazgatóság ezzel párhuzamosan tovább szigorítja a BKK ellenőrök és a közterület-felügyelők együttműködésének szabályait. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik